(ApCsel 9,26-31 - 1Jn 3,18-24 - Jn 15,1-8)

Az Új Evangelizációra a felszólítás itt hangzik el, itt hallom ki! Mert hiszen nem más az értelme az Új Evangelizációnak sem, mint, hogy megdicsőítsük az Atyát!

„Az „új evangelizáció” kifejezéssel II. János Pál pápa újra és még határozottabban be szeretné kiáltani az egyházba, hogy a lelkipásztorkodás nem lelkipásztori akciók kérdése, hanem a Krisztusnak átadott élet gyümölcse és függvénye. A tanúságtétel az evangelizáció legfontosabb és első lépése.”

„Az „új evangelizáció” fogalmának másik döntő újdonsága, hogy teljes elsőséget ad a krisztusi közösség létrehozásának. Ő mondta, hogy ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevében, Ő ott lesz (Mt 18,20); és a világ arról fogja megismerni Istent (ez lesz tehát a legnagyobb misszió), ha övéi szeretik egymást (vö. Jn 13,34; 17,21). II. János Pál figyelmeztet, hogy ”ne áltassuk magunkat”, a kölcsönös, krisztusi szeretetben élő közösségnek olyannyira elsődleges szerepe van a misszióban, az új evangelizációban, hogy „e nélkül a lelkipásztorkodás és a misszió (egyéb) eszközei nem sokat érnek.” (NMI 43).

Európa új evangelizációjának, új misszionálásának keresnie kell a korszerű eszközöket, amelyekkel a mai embert megszólíthatja. De minden út kiindulását és végpontját (és az idézett pápák gondolatait is) Jézus szavai foglalják össze. „Aki bennem marad, az bő termést hoz... Nélkülem semmit nem tehettek” (Jn 15,5); illetve: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35).” (Gondolatok Tomka Ferenc atyától)

Karizma jelentése: rendkívüli képesség, adomány.

Még egy dolgot, fogalmat tisztázni szeretnék, mielőtt tovább mennék: Kereszténynek nevezem magam, de vagyok-e keresztény addig - ami alatt azt értjük, hogy Krisztusi – amíg csak forgatom magamban – értelmezgetem, vitatom, még azonosulatlanul - az igazságot, Krisztus által az Atyától való igazságot, de élni, magamból kiélni nem vagyok képes?

Hiszem ugyanis, hogy hitem abban erősödik meg, amikor megélni törekszem, és elmondani próbálom, igyekszem, ’nyíltan szólni’ arról, hogy mi az én hitem, kiről szól az én hitem. Kifejezni próbálom magam, hogy tisztuljon a magam Istenképe. Elmélkedem erről, leírom, megosztom másokkal, miközben le nem veszem tekintetemet Krisztusról. Mert nem ahhoz kell viszonyítanom hitemet, hogy más mit hisz Istenről, mit jelent más számára Isten igazsága. De más személyes Isten kapcsolatából, Isten tapasztalásából is formálhatom a magam hitét, ha abból, amit hallok, Isten közlését hallom ki, és hitem nem a másik embernek megfeleltetésemben fullad ki.

Közeledik Pünkösd. Pünkösd gondolatának nagyszerűsége: Eddig az élő és az Atyát kinyilatkoztató Jézus közelségében voltam, személyes, Vele való kapcsolatomban hallgattam az igazságról szóló tanítást. Halála, feltámadása és mennybemenetele által most valami megváltozott. Megváltozik. Isten szándéka és akarata szerint, képessé kell legyek az érzelmekkel átfűtött közelségétől eltávolodni. Vége a gyermekéveknek. Jézussal most már nekem kell megtalálnom a kapcsolatot, abból felépíteni, amit kinyilatkoztatott, amit kinyilatkoztatásából bennem támad és támaszt új életet. Akkor kerülhetek Jézussal, és Jézuson keresztül az Atyával személyes kapcsolatba, ha én a kinyilatkozót magamra öltöm, és kinyilatkozásai bennem életet fogannak. A személyességtől megnehezített Igazság valóságába belemerülni, amiben rajtam keresztül Isten közvetlensége bontakozik ki. Amikor már nem Krisztus másolataként vagyok az igazságban, hanem az igazsággá váltan én leszek Isten megvalósulása a világban. Úgy, ahogy Jézus is volt. „Én vagyok az út, igazság és az élet”! Hinnem kell, hogy az Atya tőlem is ezt várja el, azzá legyek, aki elvezet másokat az Atyához. Ne idegenkedjek attól, hogy krisztusivá kell válnom. Karizmával tesz magához hasonlóvá Krisztus, amikor azt mondja, hogy „vegyétek a Szentlelket” [Jn 20,22].

Mit ér addig hitem, míg bennem töpped, de föl nem fakad! A világosság nem azért jött – általam sem - a világra, hogy véka alá rejtsék! A karizmák ünnepe legyen felhívás számomra, próbatétel, hogy kifejezzem, megéljem, megmutassam a hitet, mi bennem van, ahol most tartok, ami annak a hite, hogy a teljességre eljuthatok, el akarok jutni!

Az Új Evangelizáció, magamnál kezdődik, énbennem érik be, hogy másokban közösséggé lehessen, Krisztussal közösséggé.

Amikor püspökömön keresztül a pápám megszólítja a keresztényeket, akkor nem általánosságban szólít, hanem Krisztusban engem, személyemben szólít: gyere, kövess engem, meghívásomat vedd magadra. Általad is vonzani akar Krisztus mindenkit az Atyához! Az én feladatom az, hogy megdicsőítsem az Atyát, úgy, hogy sok gyümölcsöt hozok, hogy tanítványává leszek. A többes szám nem felmentést ad nekem, a magam tanúságtétele alól, a magam hitvallása alól, hanem pontosan a hitvallók közösségébe hív meg engem.

Gyertek, kapcsolódjunk bele abba a hívő közösségbe, akik Róma meghívására Krisztus követésére vagyunk bátrak. Ne magamra figyeljek, töredékességemre, hanem Krisztus, és a Szentlélekre bízva magam vállaljam be, hogy a hitben fakadó reménységemből bátorságom legyen hitem megvallására, megélésére. Ne engedjek annak, hogy szívem vádoljon, bízzam magam Istenre, kérjek tőle lelkesítő erőt, bátorságot, merészséget, önmagam tökéletlenségének elfogadását, és, hogy azon felülemelkedetten hitvallóvá válni lehessek képes! Minden közösségi együttlét alkalmát megragadva, együttléteinkben megerősödni lehessek képes: emberként, emberi módon, Krisztussal azonosulttá lenni lehessünk! Ez a felelősségem, a többi felelősség a Léleké, Istené. Aki biztos, hogy nem fogja magáról elhárítani azt! Ámen            (NJ)